A bélpoklos

"Vadat és halat, s mi jó falat

Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,

Hogy nézni is tereh;"

(Arany János)

Amikor kicsi voltam, igen gömbölyű voltam. Ez részben azért volt, mert mondjuk azt, hogy a sporthoz való hozzáállásom hasonló volt, mint most, másrészt pedig előszeretettel fogyasztottam tyokit, meg kakót. A kakóról egy idő után leszoktattak, ugyanis a leglehetetlenebb időpontokban tudtam benyomni egy egész cumisüvegnyit, pl. lefekvéskor, úgyhogy a vége az lett, hogy vizezve kaptam, mert nem kellett sok ahhoz, hogy szélességem meghaladja magasságomat. Jöttek az óvodásévek, mikor éppen mandulaműtétem volt, lefogytam, aztán sikeresen visszahíztam mindent. Általános iskolában is könnyűszerrel öltözhettem volna farsangkor török basának, aztán jöttek a gimnáziumi évek. Lassan elfogytam, a családi ünnepségek fő témája az én testalkatom lett, jöttek az egyél még, olyan vékonka vagyok, aztán most meg van, ami van. Mondjuk azt, hogy az érettségire való felkészülés okozta idegbajt én evéssel vezetem le. Napközben simán megeszem a magam 3-4 szendvicsét, aztán még Tündi nénit is meglátogatom, keddenként a médiaórák arra késztetnek, hogy még egy szendvicset vegyek, egyéb napokon egy kis nyamnyula is megteszi. Itthon aztán jön az ebéd, ami hétköznaponként még nem is olyan vészes, de a vasárnap, mint ma, az kikészít. Ha én is segédkezem az ebédfőzésnél, akkor már délelőtt megtöltöm magam, mert a sült krumplit csak úgy lehet sütni, ha közben a felét megeszem, a rántott gombáról már ne is essék szó, az elsikkasztott rántott karaj falatokról pedig csitt... Nos, az a veszély mostanában nem fenyegeti a családot, hogy én beteszem a lábam a konyhába, mivel hétvégéimet már csak a könyvekkel töltöm. Szombaton egy kis német, mert ugye nem árt már elkezdeni, egy kis matek, bár azt talán most már kár elkezdeni, vasárnap meg non-stop töri, meg magyar. A non-stop persze az étkezéseket meg a szükséges kapcsolatápolásokat leszámítva kell érteni, nos ma akadt mindkettő. Főleg az az evés. Persze repetázzunk is rendesen, hopp, egy tibi csoki, de azért kikönyörgöm, hogy drága nővérkém teáztasson meg, aztán még csokis kekszet kapok, este meg megint az a kaja. Eldöntöttem hát, hogy holnaptól felülésekkel és fekvőtámaszokkal színesítem daily routine-omat.
Szóval vicces, mindenki leadja azokat a kilókat érettségi előtt, minden áldott halandó, erre én nem fölszedek inkább?

UI.: A képek húsvét vasárnapján készültek a Mamáéknál. Na ott is vót belem...