...csak annyit, hogy bár ígértem, hogy mindjárt váltok, de aztán rájöttem, hogy inkább még nem. Hogy miért, ezt egy igazán hétköznapi példával tudnám szemléltetni.
Amikor az ember bevesz a szájába egy rágót, attól függően, hogy régen a zsebében lapult már a kis csomag, és hármas csomagban vette igen jutányos áron az Aldiban, vagy igencsak friss a rágógumi, s nem is érte meg annyira az árát az Astoriánál az aluljáróban, szóval attól függően a rágó lehet majdhogynem már előre elrágott, vagy lehet zavarba ejtően ropogós. Az ember rá-ráharap, megszabadítja attól a bevonattól, amitől sokan el sem hiszik, hogy egyszer olyan undorító lesz. Az első ráharapás egyébként bebizonyítja, hogy az ember szájának van némi köze az orrához, hiszen ilyenkor következik az "orromat is tisztítsa" féle effektus. Ezután általában el is felejtjük, hogy van valami a szánkban, csak kérődzünk, mintha kötelező lenne. Aztán egyszer csak hipp-hopp észrevesszük, hogy valami nagyon nem stimmel, olyan, mintha egy kavics gurgulázna az egyik fogról a másikra, mellesleg se íze se bűze az egésznek. (Ez egyébként félig szerencse is, hiszen az ember sokszor azért vesz be rágót, hogy szájbűzét enyhítse, esetleg hogy helyettesítse a fogmosást, ezt én nyíltan elítélem, bár ebbe ne menjünk bele.) Egyszerre olyan zavaróvá válik a csúving gam jelenléte, hogy legszívesebben megdobna vele az ember egy galambot, vagy legalábbis az útra pöckölné, de olyan is előfordul, hogy eme nagy felindulásában egészen egyszerűen lenyeli. Ettől a néphiedelem azonban óva int minket, mert állítólag összeragasztja az ember veséjét. Minden bizonnyal!
Szóval azt akartam ebből a már-már epikus hasonlatból kihozni, hogy még nem tartok ott ezzel a dizájnommal, amikor már legszívesebben kiköpném, de úgy, hogy átkacsázza a Dunát, egyelőre még csak nem érzem az ízét. Szóval még marad a lila.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése