Kedves emberek!

Lemaradtam ma a Szomszédokról,
azért szomjazom így a
szentimentalizmust...

Nem tudom, mi szállt ma meg engem, de olyan pozitív vagyok, hogy lassan felkérnek az Unicum reklámozására. Pedig esik az eső, minden tiszta sár, főleg felénk, ahol a civilizáció csak a pénzköltési szentélyek meglétében nyilvánul meg, közlekedési lehetőségekben aligha. Nem, nem várom, hogy sűrűbben járjon a hetes, már nem, mert általában nem vagyok hajlandó helyi tömegközlekedésre költeni, mivel pesti bérletem van, azt maximálisan ki is használom, ide nem veszek feleslegesen, a jegyet meg aránytalanul drágának tartom. Csak annyit szeretnék, ha már ide épült mellénk a sok kis gardrób és spájz, ugyan, gondoskodjon már valaki a közlekedőről is, ne nézzek már úgy ki mindig, mint aki épp a határbú' gyütt...

Ettől függetlenül, ma tényleg minden olyan simán megy (eddig), felébredtem, megettem a kis mogyoróvajas pirítósomat, majd esernyőm társaságában elindultam feladni a felvis hitelesítő lapot, értetlenül hallgattam a mögöttem várakozók méltatlankodó szuszogását, ha a postás kicsit lassabban számolta a visszajárót, majd elindultam a Bástyához, oda beszéltük meg Kosáryval az aktuális kávézásunk előtti találkozást. Kicsit várni kellett rá, de ő nem tud annyit késni, hogy haragudjak rá. A Negrában megkávéztunk, elbeszéltük közelmúltunkat, vázolgattuk a jövőt, aztán elindultam névnapi ajándékot venni, meg beszerezni 1-2 dolgot a holnapi havi családi összünnepi agapéra vagy mire. Még mindig esett az eső, de az ajándékot rejtő boltban az eladó olyan készségesen segített, hogy nem győztem többször megköszönni kedvességét, hazafelé egy bácsi jött velem szembe a járdán biciklivel, s hogy elférjen mellettem, levettem az esernyőmet, amiért ő elnézést kért, én meg reagáltam rá, amíg el nem húzott mellettem, hogy nem történt semmi.

Apró kis gesztusok, apró odafigyelés bárkire (jó, nem arra a részeg emberre, aki előttem tántorgott és méteres szaga volt, meg nem arra a valakire, aki olyan lassan ment előttem az utcán, hogy megaludt a szájában a tej), ennyi kell csak, és még az eső ellenére is, meg a nemzet(köz)i helyzet fokozódása ellenére is lehet egymással emberi módon kommunikálni. Mert bizony mondom néktek, na jó, érzem én, hogy talán túlzottan optimista lett ez az írás, és sokan már azt hihetik, hogy megváltónak érzem magam, pedig nem...

Szóval kedves emberek, legyetek kedvesek! Ámen.
Vagy á, nem?