Ámbátor

Mai blogbejegyzésem létrejöttét ahhoz az elítélhető feltételhez kötöttem, hogy tegnap nőtt az olvasottságom. Tudom, nem is lényeges igazán, de azért mégiscsak, na. Persze nem nőtt, inkább stagnál, de persze akkor is írok, mert ha ma nem írok, akkor az ami tegnap csak stagnált, ma majd csökkenni fog.

Mondhatnám, hogy a mai szombat úgy indult, mint minden másik. Ez persze nagy hazugság lenne, tekintve, hogy már megint 10 után keltem, a pofátlan mindenemet. Persze, mert éjfélig rádiót hallgattam, de attól még az embernek nem kéne átaludnia az egész napot. Álmodtam is, talán nem messze az ébredésemtől, de olyat, hogy magam is megbánom. A Hídlappal álmodtam. Nem mintha még hiú ábrándokat táplálnék, hogy na, egyszer majd érdekes lesz, kellemes a kávé meg esetleg egy kis süti mellé így szombat délelőtt, de azért én mégis minden héten elolvasom, vagyis inkább átnézem, amikor megkapjuk. Szóval azt álmodtam vele, hogy amikor a postaládánkból kivettem, azt vettem észre, hogy nem volt címlapja. Persze ilyen elő is fordul, hiszen olyan műgonddal rakják be postaládánkba, hogy az megér egy tanulmányt, hisz olyan még nem volt, vagy talán csak egyszer, hogy ne szakították volna szét valahogyan, vagy ha véletlenül tűrhetően tették volna bele a mélboxunkba, akkor ne úgy rakták volna bele, hogy a fele kilógjon belőle, persze a legnagyobb esőzésben.

Persze ezzel az álommal kapcsolatban csak az zavar, hogy nem tudom megfejteni, azt hiszem az Álmoskönyvben nincs benne, mit jelent az, ha valaki a Hídlappal álmodik, sőt, azt sem láttam a félkövéren szedett Hídlap felirat alatt mínuszos bekezdésekkel, (az a tipográfia azért úgy néz ki, ért valamit...) hogyha az ember címlap nélkül látja ezt a hamarosan Pulitzer-díjjal jutalmazott sajtóterméket, az nagy veszteséget jelent, jelen esetben éppen azt, hogy e szombaton nem épül híd az emberekhez, s ezen a héten három hotel építésének valamint két iskola (rendszerint inkább egy) tönkretételéről nem olvashatunk. Kutya fáját, macska háját!